A vidéki fogadó egy régi kőházban található néhány kiadó apartmannal és medencével, fantasztikus kilátással Volterra felé. Ez egy igazi családi étterem meg lehet kostolni a környező erdők vadjait, gombákat vagy a házi készítésű tésztákat de reggelizni is lehet. Főszezonban szombati turnusban foglalhatók
heti apartmanárak 2/3 főre 300-780 euro között, 2hálós apartman 4/5 főre heti 400-950 euro között . Napi árak 60-160 euro között
2023ban szept 9ig tele
Volterra dominálja a területet hiszen hatszáz méternél magasabban van és messziről is felismerhetőek a csupasz löszfalak és a tornyai. A környező lankák színe folyamatosan változik: tavasszal élénk zöld aztán némelyik virágos sárga vagy rózsaszín, fehér lesz és aztán a gabona besárgul majd jön at aratás júniusban és fényes barna lesz minden, ami aztán a nyári napon kiszürkül. A város maga is kínál sok látnivalót a muzeumok, középkori templomok, kis éttermek, fagyizók és az alabástrom, alig 15kmre van San Gimignano és Lajatico is- erről a részről bővebben írtam a Toszkánás részben, klikk ide.
Kezdjük azzal hogy én már évek óta ismerem őket, a fiaink együtt jártak évekig focizni, voltam itt születésnapi vacsorán, évvégi és focis vacsin is. Hogy miért vártam vele ennyit? Az apartmanjaik nem voltak igazán jól berendezve és nem volt medence, a másik medencés épület amit vezettek viszont pár száz méterre volt innen. Ősszel azonban felvetették hogy idénre lesz saját medencéjük és mind a 4 apartmant teljesen átalakítják, kifestik, új lesz a berendezés- és tényleg. Most voltam náluk máciusban háztűznézőben és magam is megbizonyosodhattam róla hogy a belsők szuperek lettek, a kertben új játszótér és a medence is be van téve a földbe, vagyis április végére ez is készen lesz.
Egy rövid földúton lehet beérni az épülethez ami egy erdőn vezet át ahol a kerítés mögött vaddisznó-etetők vannak ezért a szerencsésebbek láthatják is őket. Az út kiér egy dombtetőre ahol aztán felbukkan a fogadó, aminek földszintjén van az étterem és egy apartman, az emeleten meg a többi 3 apartman. Az épületnél körben fedett terasz van szinte minden oldalon tehát ki lehet ülni reggelizni, vacsorázni is ide- az apartmanokhoz tartozó oldalsó teraszon mindegyik családnak saját asztala van.
Az épületben 4 apartman van amiből 2 nagyobb (1es és 2es) és egy kisebb (3as)van az emeleten és egy nagyobb a földszinten saját bejárattal (4es). Mindegyik apartmanban van egy konyha hűtővel, étkező rész és fotelek/dívány, aztán 1 vagy 2 hálószoba és egy fürdőszoba zuhannyal. Némelyik hálóban van egy plusz ágy a franciágy meleltt tehát akár 3an is aludhatnak benne, de sehol nincsen kihúzható dívány a nappaliban. Az 1es apartman nagyobb alapterületű mint a többi ezért mindig az 5 fős árat kell fizetni akkor is ha csak 4en veszik ki. Kiemelném a berendezés minden részletét, az ágytámlákat, a fura világításokat amit ők találtak ki, a harmonizáló és minőségi textileket, párnákat amitől egyedi stílusúak.
egyéb: reggeli: Minden szombaton és vasárnap nyitva van reggelire az étterem, a többi napon csak előre foglaással minimum 6 főre. Zárva van az étterem szerdán így aznap és csütörtök reggel nem lehet reggelizni náluk. Az ára fejenként 10 euro, kontinentális vagyis nem csak édes olaszos hanem van benne sonka és sajt is. Aki csak egy kávét vagy kapucsinót akar az is kérhet úgy mint egy kávézóban, általában 9 után ott vannak napközben. Az étterem konyhájában együtt főzni is lehet velük, minimum 2 fő esetében kb 75 eur/fő áron amiben az ebéd/vacsora is benne van a főzés után- lásd fakultatív kirándulások menü klikk ide ) Parkolás ingyenes a ház előtti parkolóban. Mosógép is van, 5 euro egy mosás (mosószert adnak)
2023as apartmanárak (ellátás nélkül)
2023ban szept 9től szabad pár nagyobb apartman, szept 30tól a kis apartman
apartmanárak euroban |
április 8ig |
ápr. 10-29 * | szept. 30-okt.14 | máj. 1- júli.1 * | juli. 1 - szept. 2 |
végső takarítás |
||||
nov.4- dec.23* |
okt. 14 - nov. 4 |
dec. 8-10 | szept. 2 - 30 | *ünnepek | ||||||
karácsony | ||||||||||
napi | heti | napi | heti | napi | heti | napi | heti | heti | ||
egyhálós apt 2 főre (3as) | 66 | 340 | 77 | 410 | 90 | 475 | 100 | 560 | 705 | 50 |
egyhálós apt 3 főre (3as) | 76 | 410 | 87 | 480 | 100 | 545 | 110 | 630 | 775 | 50 |
kéthálós apt 4 főre (2es, 4es) | 88 | 450 | 110 | 570 | 120 | 650 | 135 | 740 | 890 | 70 |
kéthálós apt 5 főre (1es, 2es, 4es) | 110 | 570 | 130 | 630 | 145 | 780 | 155 | 845 | 1.025 | 70 |
*kivéve az ünnepek, amikor magasabb árat számolnak : Húsvét ápr.8-10, ápr.22-25, április 29- máj.1. júni. 2-4, dec.30-jan.2
Az árak tartalmazzák a közműveket, ágyneműt és huzatot, törölközőket több méretben, parkolást, wifit és a mountainbikeok használatát. A végső takarítást külön kell fizetni- lásd táblázat utolsó oszlopa. Ettől függetlenül a konyha részt tisztán kell hagyni. Ha szükséges lehet kérni fűtést is de külön fizetendő, 0,50 euro/óra vagy napi 10 euro (előre kell szólni). Lehet kérni reggelit szombaton vasárnap reggel vagy hétközbap ha legalább 6an kérik és előre szóltok opár nappal. A bővített reggeli 10 euro, ez büfé jellegű és van benne sonka, sajt is. Áltlaában 9után érkeznek és aki csak egy kávét akar felhörpinteni vagy egy croissant az kérhet csak ezt és fizeti. Főszezonban csak egy hétre bérelhetők az apartmanok szombati turnusban egyébként akár 2 éjre is. Kutyát lehet hozni napi 10 euros vagy heti 50 euros felárral az extra takarításért. Főszezonban heti 6 este lehet náluk vacsorázni. Vállalnak közös főzést is, klikk ide Külön fizetendő az idegenforgalmi adó ami 2 euro fejenként naponta minden 12 év feletti vendégnek max 3 éjre és a tulajnak kell fizetni
Foglalás/lemondás: az apartmanokat 30% előleggel lehet lefoglalni (rövidebb fogllaásnál legalább egy éjszaka árával), amit a tulajnak kell elküldeni banki utalással. A többit helyben érkezéskor elég fizetni kp-ben vagy hitelkártyával. Aki lemondja bármilyen okból a foglalását az elveszíti az előleget ha nem talál maga helyett mást akinek átadhatja a foglalását. 2021ben is érvényes a foglalás elhalasztásánalk lehetősége és az előleg akár egy éven belüli felhasználása amennyiben Covid helyzet lép fel és nem lehet utazni. Akit érdekel írjon az új emailcímre magyarul Vikinek
Volterra városközpont 3km, Lajatico 18km, San Gimignano 25km, Siena 70km, Pisa 60km, tenger (Cecina) 50km, Vada fehér homokos strand egy óra, Firenze 75km, Montalcino 95km, Lerici (Cinqueterre) 150km kicsit több mint 2óra
Hozzászólások
Szia Viki,
Pénteken sikeresen hazaértünk, szeretnénk még egyszer megköszönni a segítségedet! :) Luigi-nál csodálatos szállásunk volt, a reggelik és a vacsorák is isteni finomak voltak! Luigi jó fej! :)
San Gimignano, Montepulciano és Pienza is meseszép volt, Volterra szintén, bár ott nagyon eláztunk :)
Oda majd még vissza kell mennünk szép időben :D
2x mentünk el a tengerpartra :)
Köszönünk szépen Mindent!!! :)
Szép nyarat!
Kriszti és Laci
Szia Viki,
Megérkeztunk szerencsésen, időben :) nagyon klassz minden! Köszönjük szépen!
Néztem a programokat, Cinque terre-n már jártunk, Elba most nem volt tervben, így akkor nem csatalakoznánk ezekhez a túrákhoz!
Pénteken megyünk haza, ma voltunk lent Vada-n a white beachen, fantasztikus volt, az oldaladon láttam sok nagyon jó információt róla, parkolás stb! Tervezzük még Volterra, San gimignano, Siena, és bár ez messzebb van, de szeretnék elmenni Pienzába , montepulcianoba is :)
az imént nagyon finomat vacsiztunk Luiginál! :)
Minden nagyon szuper!
Köszönjük szépen!!
Kriszti
Kedves Viki!
Szerencsésen haza értünk a toszkániai kirándulásunkból. Csodálatos napokat töltöttünk Volterrában ( Luiginál) és környékén. A szállás és a kiszolgálás kiváló volt , mindenben segített Luigi, és minden helyre eljutottunk ahova szerettünk volna. Köszönjük Neked, hogy segítettél a szervezésben és az utazás során is hasznos információkat szereztünk a honlapodról. Nagyon szép időnk volt, és a környék annyi látnivalót adott, hogy minden nap reggeltől estig mentünk. Mindenkinek ajánljuk Volterrát és hozzá közeli helyeket. Remélem, ha legközelebb megyünk újra kereshetünk és személyesen is megköszönhetjük a segítségedet
Ildi és Zoli Szegedről
Szia Viki,
Köszönöm a segítséget, elsősorban a szállás kiválasztása volt számomra nehéz feladat, s mikor információt kerestem a neten, akkor találtam rá a te oldaladra ( toszkanamania.hu ).
Nem voltunk még Toszkánában, ezért azt terveztük, hogy egy földrajzilag középen elhelyezkedő szállásról próbálunk minél több helyre eljutni. Nagy segítség volt az oldalon található szállás lehetőségek ilyenfajta csoportosítása.
Végül Luigi fogadója lett a befutó, annyira tetszett, hogy ha újra megyünk, oda szeretnék visszatérni. A vendéglátók Luigi és felesége valóban nagyon kedvesek, figyelmesek, közvetlenek, minden kívánságunkat teljesítették, a családi étteremben nagyon finomakat ettünk helyi alapanyagokból (saját tartású vaddisznó).
A tini lányomnak és barátjának a nagyméretű medence segített feldolgozni a traumát, amit a hideg tenger okozott ( 06.20-án 20 fokos volt).
Az egy hét kevés megismerni még a közvetlen környéket is, de kaptunk egy olyan benyomást, ami visszatérésre ad okot. Sokat segített az általad összegyűjtött tapasztalat, így már utazás előtt egy kicsit oda tudtuk képzelni magunkat.
A termelői túrát is nagyon élveztük, érdemes találkozni a helyi emberekkel. Kirándulás a Cinque Terrére szintén kihagyhatatlan, javaslom még a Piaggio Múzeumot Pontederában, nekünk nagyon tetszett.
Tehát hálásak vagyunk neked az oldalért, s bízom benne, hogy 2019-ben is találkozunk
Üdv, Tamás
Szombaton érkeztünk, Luigi welcome drinkkel várt minket, hihetetlen kedvességgel és közvetlenséggel beszélt velünk. Aznap este ott vacsoráztunk az éttermükben, nagyon finomakat ettünk. A nyaralás többi napját igyekeztünk aktívan eltölteni, bejártunk jópár nevezetességet a környéken, nekem személy szerint Volterra lett a kedvencem :)
A szállás kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a toszkán vidék közepe felé legyen, így minden elérhető távolságban volt. Bejártuk Volterrát, Sienát, Pisát, voltunk Cinque terrén, fagyiztunk San Gimignanoban (isteni finom volt :)), de sorolhatnám még bőven a látnivalókat. Utolsó napunkat a szálláson töltöttük, süttettük a hasunkat a medence partján.
Nagyon jó választás volt a szállás, mindenkinek ajánlom.
Emellett köszönjük a segítségedet :)
Szeretnénk még majd visszatérni, akkor már családi nyaralásra.
Üdv: Tünde
Szia Viki!
Nagyon köszönjük a segítséged a szállás kiválasztásában és a szerda délutáni programot is!
Luigi szállása valóban nagyon hangulatos volt, a kilátás Volterrára és a környékre pazar!
Nagyon jó időt fogtunk ki így október végére és amit lehetett szerintem bele is zsúfoltunk ebbe az egy hétbe.
A múzeumok kimaradtak mivel két gyerekkel voltunk, de előttük is le a kalappal, mert minden nap 10-15 km-t gyalogoltunk és még így is élvezték ezt az őszi "nyaralást"!
Mégegyszer köszönjük, üdv,
Zsuzska, Nóri, Marci, Zoli
Szia!
Szuperül éreztük magunkat, tényleg olyan volt az egész nyaralás, ahogy elképzeltük erről a vidékről! Nekem nagyon bejött, hogy teljesen egyedül van az ember egy dombtetőn!
Az utakat a hét végére kezdtük kiismerni, először kicsit félelmetesen kanyarognak és mennek minden jelölés nélkül össze-vissza, de aztán rájöttünk a logikájára :-)
Szóval a ház, Luigi és a többiek is nagyon kedvesek voltak, az ételek fantasztikusak és az a nyugalom utánozhatatlan! Még egy csomó helyre szerettünk volna eljutni a környéken, de átragadt ránk a tespedős-sziesztázós nyugodtság, így a tervek fele lemaradt. Majd legközelebb...
Üdv, Anett
Szia!
Második szállásunk Luiginál volt, ő is rendes volt, az érkezéskor egy halom infót mondott, hogy merre mit találunk és mindet meg is jelölte a térképen. Tök jó volt, hogy elég volt a távozáskor fizetni a "számlát" ami az ott töltött hét alatt elfogyott tiramisuk, kv-k, borokból jönnek össze.
A reggelik itt is nagyon finomak és tényleg eléggé édesek mindenhol (ahogy írod is). Luigi éttermében viszont itt csak 1x vacsiztunk, mert drága is és (lehet, hogy csak rosszul választottunk) de a grillezett galamb és a mindenféle húsos tál nem nagyon jött be. A hús tálon eléggé véres volt a hús. Bar ugyanannak az etteremnek a konyhajan tartotta Tamara a fozoiskolat, aminek dragaltam a vacsorajat, a fozoiskola nem volt draga. Fejenkent 15 euro, de ha ugy vesszuk, akkor 30 eurobol megebedeltunk desszertel. Raadasul jo elmeny is volt mert tenyleg mindent mi csinalhattunk, nem csak neztuk ahogy elkeszul. Plane h. szarvasgombas martas volt a raviolihoz. Meg soha nem lattam ilyen kozelrol szarvasgombat. Es Tamara is jo fej, nem beszel olyan jol angolul mint Luigi, de v.hogy mindig megertettuk egymast. :) És fel lehet vinni a szobába a kaját amit főztünk
A közeli etterem - az ami a Luigitol Lajatico fele indulva az elso benzinkut mellett van az ut menten jobbkez felol kb 5percre a háztól. Ez olcso is meg finom is volt!(Molino DEra)
- Rendőrrel nem igazán találkoztunk, talán nem is nagyon vannak az utakon és mérőállomásokat sem láttunk. Viszont az "autostrada"-k elég gáz állapotban vannak.
- Benzinkuton simán elváltják az 500 euróst (tudod azzal küzdöttünk cinque terrében)
Szia Viki!
Szerettem volna a kellő rászánt idővel visszajelzést, beszámolót írni.
Luiginál volt a szállásunk, kellemes házikó, csodálatos kilátással, a vacsora alatti naplementéket nem érdemes kihagyni.
Érkezésünkkor 10-15 percet várni kellett Luigira. Ugyan meg van adva az érkezés ideje tól-ig, de érdemes neki előtte szólni, hogy mikor érkezik az ember. Nagyon kedves volt, minden jó tanáccsal el látott minket egy fél órás rögtönzött idegenvezetés közben.
A fürdőszobánkba beköltözött 2-3 napra 2 kis gyík, én kicsit megijedtem, de aranyosak voltak :) így utólag. Egyébként a terasz feletti tető alatt több nagyobb is lakik, cserébe nagyon kevés a bogár, de félnek az embertől így tulajdonképp veszélytelenek.
Többször is vacsoráztunk a szálláson, a kis családi konyha kiváló fogásokkal tud szolgálni. Kedvencünk a vaddisznóragus tagliatelle és a házi tiramisu.
Szinte minden napra terveztünk kirándulást: Vasárnap Volterrába mentünk át, mert éppen a középkori fesztivál volt. Majd megnéztük San Gimignanot. Hétfőn a strandolás volt a terv, először ellátogattunk Castiglioncelloba, ....majd a Vada strandot céloztuk meg. Kristálytiszta a tenger, szép fehér homok. ... A szállásra épp naplementekor értünk vissza, így volt szerencsénk látni a vaddisznókat. Próbáltam közelebb menni hozzájuk de már az első kis neszre is megrezzentek és elszaladtak.
Kedden Sienába kirándultunk, iszonyat meleg volt, de a látvány kárpótolt minket. Visszafelé Monteriggioni. Szerdán délelőtt elmentünk Pontederába a Piaggio gyár múzeumába, ... majd du. mentünk veled a túrára, amit utólag is köszönünk szépen még egyszer, szuper élmény volt. Egyik kedvencünk Lajatico lett, ahonnan a kirándulás indult. Csütörtökön Firenzében jártunk, rengeteg a turista....Pénteken Pisa és Lucca volt az úticél. Pisaban nagy a tömeg, mindenki a tornyot támasztja a fotózáshoz, 1-2 kivétellel. :) Luccaban nagyot lehet sétálni, sok a látnivaló és a szűk utcák. ...
Vásárlás: Itt nagyon szuper bevásárlóhely a COOP, vagy kisebb a CONAD, Volterrában mindegyikből van egy. A toszkán kenyér kérdése egész héten problémát okozott, nem nagyon lehet itt puha kenyeret enni. Legalábbis nekünk nem sikerült :)
Összességében nagyon tetszett Toszkána, ha újra megyünk, mindenképp tavasszal szeretnénk amikor látjuk zöldellni a tájat.
Köszönjük szépen a segítséged!
Üdvözlettel:
Ádám&Enikő
Szia Viki,
Luigi szállása hangulatos volt, nagyszerű, hogy nem egy forgalmas útra néz... panoráma csodaszép, este a teraszon borozgatni nagyon fantasztikus...jó, hogy a gyerekeknek is vannak játéklehetőségek!!
A medence szép nagy, máj. közepén még hideg volt, nagyon lassan melegedett a vize. 1x bele mentek azért a gyerekek.
A reggeli is nagyon hangulatos volt, gyönyörűen megterítve, olasz háttérzenével.
Az ételek igényesek voltak, túl sok vad a mi ízlésünknek, de kérésre elkészítettek egy egyszerű olio e aglio-t is :) Utolsó este jöttünk rá, hogy a másik családi étterem is nagyon közel van, ott szélesebb spektrumú volt az étlap, nagyszerű pizzával (Molino D'Era - a szerk)! A szobák kényelmesek, szépek, a fürdőszoba zuhanyzójában gyereket nehéz nagyon zuhanyoztatni, de megoldottuk, és ez nem lenne akadálya, hogy újra ezt a szállást válasszam. Az egész birtok csodaszép, de a rekkenő hőségben jobb lenne, ha több fa lenne az udvarán...tavasszal viszont ittuk magunkba a meleget!
Luigi nagyon segítőkész, kiválóan beszél angolul! Érdekes volt megtapasztalni egy kisebb olasz ünnepséget az udvaron-aznap nagy élet volt, volt olyan este is, amikor rajtunk kívül senki más nem volt a szálláson!
... Csak sétálgattunk a parton,meg a lábunkat bele mártottuk a vízbe, de Populonia, Baratti öböl nekünk bejött, a csillogó homokban órákig kerestek kincseket a gyerekek, és még az etruszk sírokba is be lehetett cipelni őket! :) Egyik kislányom Luiginál talált egy eredeti :D etruszk láncszemet! :D(ő legalábbis így mondta). Aznap Bolgheriben is megálltunk, tényleg gyönyörű kis város, de túl drága volt, éttermek fele zárva volt este 7-kor..az egyikben meg meg kellet várnuk, amíg a személyzet megvacsorázik :D...nevettünk rajta, de furcsa volt...-viszont kisebb gasztronómiai élményt nyújtott! (Olaszországban az éttermek este 8kor nyitnak - a szerk.)
Meleg vizes strandot is kerestünk, el is látogattunk Casciana Terme-be,..itt csak idősek voltak, kicsi is volt a fürdő...kicsit úgy éreztük zavarjuk őket-mondjuk a lányok nagyon elevenek voltak :)))
Köszönöm még egyszer a segítségedet, jövőre gondolkozunk, ismét Toszkána legyen-e az úticél....ha igen, újra májust fogjuk választani!!!
Nyugodtan szólj, ha van még kérdésed!
Szia:Nóri
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.