A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Olasz FAGYI

Tudjuk hogy a fagyi az olaszoknál isteni. Hogy melyik a legjobb ?? Ez elég szubjektív dolog hiszen kinek ez ízlik kinek meg más. Mégis érdekes lehet a 100 legjobb olasz fagyizó listája hiszen 13 toszkán fagyis kapott rajta helyet, és ha már kirándultok érdemes kipórábálni őket. Firenzében van fagyi fesztivál is

A fagyikészítésnek Olaszországban 3 nagy fellegvára van, akik minőségben és történelmileg is meghatározzák ezt a szektort (szakemberek szerint): a sziciliai, toszkán és venetoi fagyikészítők. A venetoi vagyis északi területeken a klímából és területi sajátosságokból adódóan az állatí zsír (vagyis a tej) a meghatározó míg a déli sziciliai részen a meleg miatt inkább a víz és a cukor dominál a köztes fiorentin vagyis firenzei fagyisoknál pedig inkább a tojás emelkedik ki.

Kezdjük Firenzével, ahol évente megrendezik a Gelato fesztivált, eleinte a Santa Maria Novella és a Piazza Republica téren voltak a standok, 2014bena Michelangelo térre mentek fel. Ez a májusi program azt jelenti hogy a 12 legjobb fagyi készítő vonul fel, de csak 1 vagy 2 kiválasztott speciális ízzel nem úgy mint egy valódi fagyizóban. A szakmai zsűri dönt de mindenki kostolgathat. A fesztivált megtartják Torinoban, Milánóban és Romában is...... Toszkánában idén Firenze mellett Viareggioban is tartottak egy ilyen fesztát ősszel. A fesztiválra egy 5os blokkot lehet venni amivel 5 fagyit kérhetsz, ami egy-egy kis fagyinak felel meg. Mi általában ketten veszünk egy ilyen jegyet mert nem tudnék 5 fagyit enni egy délután akár mennyire is szeretem. A weboldaluk a www.gelatofestival.it

Folytassuk a Dissapore 2014es listájával amit pesze minden évben frissítenek így lehet az is hogy a talán mindenki által ismert Gelateria di Piazza vagyis a Dondonli fagyizó San Gimignano főterén visszacsúszott 10 helyet és csak a 29re voksoltál a zsűritagok idén. Az eredeti cikk olaszul: ( klikk ide ) Na de lássuk a toszkánokat a listán:

76. Firenze mellett található Lastra a Signa-ban a Gippino fagyizó a via Dante Aleghieri 19 szám alatt

72. Talán a legismertebb fagyizó Firenzében a Vivoli , ( via del Isola dell Stinche piros7es)67. a tengerparton Viareggioban van a Laboratorio del Gelato , via Ugo Foscolo, 11

66. Gelateria de' Neri Firenzében ( via dei Neri piros 26os)

61. a firenzei Perche no ? fagyizó ( via dei Tavolini 19)

50. egy elbai fagyizó Marciana Marina városkából:La Svolta (via Cairoli, 6 ), idén szerepel elöször a listán és bent van az 50ben. Federica és Paolo vezetik ezt a fagyizót, mindketten agrár végzettségűek. alapanygaik között megtaláélható a maremmai ricotta, gesztenye Marciana-ból, a máanyag kanálkák és pohárkák biodegradabile (vagyis lebomlik). Ajánljuk a körte (pera) és csoki ízeket de van peperoni is meg chianti boros fagyi.

48. Arezzo mellett található a Cassia Vetus fagyizó Loro Ciuffenna-ban ( via Setteponti Levante 18/C). Képzeljetek el egy régi farmházat amiből osteria vagyis olyan családi jellegű étterem lett és itt készülnek ezek a fagyik - nem sokféle ízben, mindig az évszaknak megfelelő alapanyagokból és ha lehet bio gazdaságból. Pórbáljátok ki a castagna Perella di Pratomagno (gesztenye)

34. a Chiccheria Marina di Grosseto-ban található a dél- toszkán tengerparton ( via Piave 14A). Ez a fagyizó idén került fel a listára és rögtön előkelő helyen végzet. ATulajdonosa a natur fagyi egyik guruja, Emanuele Presenti aki Natur Fagylalt akadémiát is nyitott mindenféle kurzusokkal ( weboldal és info www.scuolagelato.it ) Már Szardinián Villasimiusban is nyitott egy cukrászdát a via V. Emanuele II , 2 szám alatt is

30. a Cremeria Corradini egy tengerparti városban Castiglione della Pescaia-ban ( corso della Liberta', 45 ) található ami egy kevésbé elegéns de annál felkapottabb üdülőváros családoknak és fiataloknak nagy éjszakai zsongással. A Mugello tej mint alapanyag meghatérozó csakúgy mint a Chianti bor a siénai panforte és a ricciarelli édességek, az Amiata hegy méze, a Giglio szigetről érkező citromok. Ajánlott ízek champagne (pezsgő ) és pinoli (fenyőmag. Aki alergiás a sorbanállásra az neki se induljon. Tavaly óta 3at lépett előre

29. Gelateria di Piazza, San Gimignano főterén (piazza Cisterna) , tulaja Sergio Dondoli aki Michel Obamának ajánlotta az egyik új fagyiját. Idlén vettek 10 tehenet (jerse e frisona) ezzel biztosítva az egyik legfontosabb alapanyagot vagyis a tejet. Kiemelt ízek a zabaione di Vin Santo és a curva fiesole (áfonya és ricotta) de vannak levendulás és rozmaringos csokik ....

28. a Carapina is firenzei fagyizó, a piazza Oberdan 2ben és a via Lambertescha 18ban illetve Romában a via di Chiarivi-n is van üzletük. Simone Bonini megpróbálta új ízekkel feldobni a szinte teljesen a turizmusra dolgozó firenzei fagylalt-szokásokat és beillesztette a sajtokat és alkoholos romai sorbeteket a romai Campo de Fiori melletti üzletében is. próbáljátok kia Vin Santo és a Cantucci di Prato ízeket. Idén 13 helyet estek vissza :(

25. Carabe - Firenzéből bár van több helyen is üzletük: Firenze via Ricasoli 60, Forte dei Marmi a tengerparton Pisa felett, via P. I. Carrara , 23. Ez a sziciliai fagyi ami meghódította Firenzét. Parco Carabe egy farm Arezzo mellett ahol többféle témához kapcsolódó tanfolyam és továbbképzés is folyik azért hogy a területi jelleggzetességeket és a minőségi alapanyagokat megismertessék mindenkivel. Idén 9 hellyel került feljebb, weboldaluk www.parcocarabe.it

4. az előkelő helyet a pisai De Coltelli kapta ( Pisában a lungarno Pacinotti 23szám alatt és Luccában a via San Paolo 10) A fagyiban nincsen tartósítószer sem szinezék, viszont minden alapanyag friss és bio . Gianfrancesco Cutelli a fagyi mester, aki mindig keresi az újdonságokat és a helyi ízeket, így került be a Pisa melletti San Rossore parkoból hozott fenyőmagot és a Tuscan Valley csokoládéját, finomak a sziciliai grantia-k (jégkása). Próbáljáétok ki a pinolis és a De Biondt csokifagyit.

Természetesen nem fejezhetem be a listát annélkül hogy a top 5öt le ne írnám :

  • 5. Galleria- Bologna, via Galleria 49
  • 4. es az előbbi De Coltelli Pisában
  • 3. Neve di Latte - Roma, via Luigi Poretti, 6 (tavalyi nyertes )
  • 2. Gelateria Soban - Valenaza e Alessandria (tavaly is 2. volt)
  • 1. Otaleg - Roma, viale dei Portuensi, 594 (8 helyet ugrott előre

A cikk alatti kommentekből kimazsoláztam nektek pár újabb nevet amit az olaszok írtak és sérelmezték hogy nem kerültek fel a listára: Sokan sérelmezik hogy a torinoi Marchetti felkerült míg mások szerint jobbak itt a Vanilla - csak 70. helyen van vagy a Mara dei Boschi  ( Torino). Aztán Triesztben az Uddevala fagyizót dícsérik. Toszkánában megemlítik az Il Gelato-t Pisában, ahol isteni a sziciliai briosce (fagyival töltve), aztán a La Piazzetta fagyis Ghezzano-ban (Pisa mellett). Egy déli Messinában ajánl több fagyizót is amik szerinte mindennél jobbak: Bar del Sud, De Luca, Bar Messina, Bar Torino, Ragusa, Oasi Azzurra, Bar Spadarro. Aztán Pescarában egy kiemelt fagyizó neve: L'altro gelato L'altro cafe, aztán Bolzanoban az Avalon, Sorrentoban a Bar delle Rose. A listának soha sem lenne vége ha minden kommentet is lefordítanék, tehát ezt most így egyelőre lezárom.

Ja és még valami, én imádom a GROM fagyizót is de itt nem jelent meg a listán talán mert egy új hálózat aminek már minden városban van üzlete (bio alapanyagok stb)- én az ő pisztáciájukat imádom a legjobban, legyen az Viareggio tengerpartján, Firenzében vagy Romában a Piazza Navonán.

 

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145