Lili egy 9 éves nagylány akit a szülei és apukája barátja kísértek el Toscánába. Az út mindenkinél hagyott nyomokat... (2016aug)
Toszkánában jártunk....
... persze még augusztusban, de csak most jutott idő, hogy megköszönve a segítséget a szállásfoglalásban és odajutásban, szervezésben és ötletelésben, leírjam az élményeket.
Bár ezer tervünk volt a látnivalókat illetően, ettől időnként eltértünk, mert a 9 éves Lili elsőre megimádta a nagyhullámos olasz tengert, ahová érdekes módon mindig kanyarodott út... Apa jóvoltából.
A szállás Vera asszonynál kifogástalan volt, rusztikusromantikuscsendes. Vera saját fehér borával várt bennünket, amiből gyorsan kikerült a dugó... ahogy mindegyik üvegből, amit kikellpróbálniazolaszborokat elhatározással megvettünk. Ja, vicces volt az uccsó esténk... Zs. Henrik könyvéből és a kommentekből sejtettük, hogy Vera majd hoz valami „hazait" (saját fűszer, tészta, levendula) ... kaptunk 2 üveg bort. Aztán rájöttünk, hogy „megfigyelt" bennünket... reggelente legalább 2 üveg landolt a szelektív gyűjtőben, így tudta, hogy mi a legjobb ajándék nekünk és mivel nem fog mellé. Amúgy tökéletes házigazda volt, hagyott bennünket, hogy élvezzük Toszkánát... talán háromszor ha találkoztunk vele és pont erre volt szükségünk. Veráék egy nyelven sem beszéltek, amin mi, de működött a kézzellábbalmutogatóskommunikálás. Mindent meg tudtunk beszélni, de kellet hozzá az egész test kommunikációs eszközként.
A toszkán táj lélegzetelállító, bármerre jár az ember. A férjem szerint nemcsak „fíling", hanem egy baromi nagy életérzés az egész toszkána-dolog. Lilivel nézelődtünk, kincset kerestünk Siennában, ő pedig a barátjával a dóm előtti lépcsőn lazult és beszélgetett. Legeslegjobbbarátság ez és azt mondta, soha nem beszélgettek még olyan jót, pedig az életnek jópárnagydolgát megvitatták már.
Az első 2-3 napban elszakadtunk a külvilágtól. Hamar rájöttünk, hogy ez baromi jó dolog, bár először fura volt. Veránál nem volt tévé, telefon, wifi (csak a központi épületben), szóval esténként csak beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk...
Visszakanyarodva... Apa kiválóan tudott parkolni is, amit nem könnyített meg, hogy szinte sehol nem volt hely. Ilyenkor is volt taktika... megnéztük, hogy van-e elszállítjukazautódatharosszhelyenállsz tábla... ha nem volt, megnéztük, hogy az ilyen helyen álló autókon a kis cetlire mit írtak... aztán már csak el kellett döntenünk, hogy bevállaljuk-e a cetlire írt büntetést... (bevállaltuk, de szerencsénk volt). Volt olyan parkoló, ahol a rendszámunkról a számokat kellett a gépbe írni... de volt, ahol a parkolóhelyre festett számot kellett bepötyögni... nem volt egyszerű rájönni, mert ezt az olaszok csak olaszul írták ki.
A tankolás is élmény volt... a benzinkutas bácsi (talán Agip kútnál volt mind a két alkalommal) hasitasival álldogált a kutak között, megtankoltunk, a pénzt bedugta a hasitasijába, papír (blokk vagy valami) nuku... de persze nem is hiányoltuk, csak fura volt. Amúgy másodszor már meg sem lepődtünk.
A kaja isteni volt, bárhol próbáltuk... Ettünk puccos étteremben San Gimignanoban és piros kockás abroszos tengerparti „olcsó" helyen is. Mindenhol úgy szolgáltak ki bennünket, mintha baromi nagy urak lennénk és mindenhol volt tiramisu, ami egy kissé finnyás gyereknél életet ment, ha leesik a vércukorszint és nincs kedvére való az étlapon.
Volt, amit nagyon meg akartunk „csinálni" és volt, ami csak jött.... az utolsó általunk vagy százszor látott Batman filmben Artur „álma" (leegyszerűsítve), hogy Firenzében a La Loggián Fernet Brancát iszik és látja révbe érni Bruce Wayne-t. A La Loggia egy baromi elegáns, hangulatos, „életérzéses" dolog... beültünk, kértünk 2 Fernetet és imádtuk, hogy „megcsináltuk". Persze a Fernet egyikünknek sem jött be, de úgy ittuk, mintha a világ legfinomabb itala lenne a kezünkben...
A közel 40 éves férjem és a barátja imádták a Pinoccio parkot és képesek voltak addig menni, amíg meg nem találták, hogy „ki" pisszeg nekik a bokorból...
Pisa, Firenze, Bologna, Santa Agata, Sienna, San Gimignano, Vinci, Collodi, Cinque Terre... minden elképesztő volt és ezernyi még a látnivaló, amiért vissza fogunk menni. De a legjobbak az egészben azok a dolgok, amik ott nem is mindig tűntek fel. Lili tanító nénije kérdezte pár napja, hogy honnan tudja a gyerek, hogy Galilei a ferde toronyban kísérletezett, amikor a szabadesést vizsgálta... vagy amikor nézegettük a fényképeket és azt mondta, hogy ez a Leonardo egy géniusz volt és úgy tűnik, hogy szinte mindent ő talált fel a világon (és tudja is, hogy mit talált fel). Amikor felértünk a bolognai ferde torony tetejére és ott álltak csendben nézelődve, a hőségben (ami a toronyban még nagyobb hőségnek tűnt) és ömlött róluk a víz, megijedtem, hogy kicsit elvetettem a sulykot a tervekkel és hogy másnap majd nem lesznek annyira lelkesek, de alvás után mindenki új lendületet vett és a mai napig emlegetik, hogy egy ezer éves tornyot másztak meg, amiben több volt a lépcső, mint a pisaiban.
Szóval a gyerek figyelt...